udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 74 találat lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-74

Névmutató: László György

2001. július 30.

Megjelent a Nagykárolyban élő Kádár Ferenc verseskötete /Levette rólunk kezét a Teremtő, Hét Krajcár Kiadó, Budapest/. Kádár Ferenc helytálló, magyarságához ragaszkodó költő, nagy benne kiábrándultság, mert ebben nem csak az elnyomók játszanak közre, a magyarság helyzete, saját sorsához való viszonyulása is aggasztja: "Álmoskönyv, horoszkóp jóslatain élünk, sorsüldözöttségünk emlegetjük újra, megriadunk minden messzi haragszóra". /László György: Lázgörbék olvasata. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 30./

2002. május 8.

Áprilisban a Nádas-mente falvainak magyar kórusai Türében jöttek össze. A kórustalálkozóra hét faluból jöttek a kórusok: Kajántó, Kisbács, Szucság, Méra, Vista, Mákó és a házigazda Türe kórusai. A türei kórustalálkozó nem reklám-vásár volt, hanem a magyar lélek Istentől átszellemültsége, különössége, írta László György. /László György: Az éneklés ünnepe Türében. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 8./

2002. május 15.

Megnyílt Finta Edit festményeinek tárlata Budapesten, a Magyarok Világszövetségének kiállító termében. /László György: Megfestett emberi sors. Finta Edit képei Budapesten, a Magyarok Világszövetségének Csontvári kiállító termében. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 15./

2002. december 28.

A türei magyarok hűségét viszonozta Patrubány Miklós karácsony másodnapján, amikor a faluközösség ismételt meghívását elfogadva, Kossuth-emlékzászlót adományozott Türének. A kalotaszegi Türe négyszáz lelket számláló magyar közösségének több mint tíz százaléka a Magyarok Világszövetségének tagja. László György, a türei születésű MVSZ-küldött, átadta az MVSZ emlékzászlaját Varga Zoltán református lelkésznek. /Kossuth-emlékzászlót kapott Türe. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 28./

2003. április 5.

László György azt hitte, hogy az úgynevezett változással ebben a zónában megszűnt a házkutatási látogatások sora. Őt 51-szer tiszteltek meg a lelkes érdeklődők. S Magyarországon ez év február 15-én Barna Tibor etnográfus, politológus lakását rohanták le a karhatalmisták Elkobozták festékeit, rajzszerszámait s őt magát "beinvitálták" a "központba" eszmecserére, sőt, kellő "bánásmódban" részesítették. Barna Tibor ugyanis készített egy plakátot a jelenlegi magyar miniszterelnök tiszteletére, s tüntetésre vitte. /László György: Visszatérőben a karhatalmi idők. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 5./

2003. június 7.

Kolozsváron évente megrendezik az Atlantisz harangoz versmondó versenyt. Ezeken a találkozókon mindenki otthon érzi magát. Hajdani Éden-üzenet érint meg, s tudatosítja: így is lehet emberekkel bánni, ügyközösséget teremteni: az anyanyelvben megmaradásért, írta László György. A harang évenként megkondul, az anyanyelv bűvössége teremt emberi-nemzeti egészséges tudatot. /László György: Éden-teremtés. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 7./

2003. június 18.

Borbély Imre politikai szakértő Egy minőségi magyar paradigma című könyve megerősíti azt, hogy a román társadalom a húszas évek éles sovinizmusa óta, sőt visszamenőleg 1848-ig alig változott. Borbély Imre könyvében a román társadalmat három kategóriába, illetve jelleg-csoportba sorolja. Jellegét illetően nyílt, többé-kevésbé zárt, illetve strukturált populációra osztja. A strukturált populációt nyáj-, falka- és rovarösztönű társadalomnak nevezte. Hatalmi nyomás, diktatúra esetén a román társadalom (nép, nemzet) az első csoport-jellemzőt tölti ki: a nyájszellemet. Ó-Románia élősködik Erdély fölött. Szomorú, hogy az erdélyi románság éles és naiv nacionalizmusa miatt nem akarja észrevenni a számára is ordító hátrányt, ami ebből a helyzetből adódik. A román nép gyenge, mert nem rendelkezik történelmi tapasztalatokkal, nem volt olyan szintű államisága, mint a mindenkori magyar királyságnak, nem volt alkotmányossága stb. ennek folytán a mai kaotikus helyzetben nem elég hamiskártyával lavírozni. A magyarság (Erdélyben) másodrendű állampolgárként való kezelése (hogy a cigányságról ne is beszéljen) olyan problémák elé állítja a román vezetést, amely nemzetközi jogi kérdéseket vet fel. Borbély Imre megírta, hogy a falka-jelleg ott szunnyad a román társadalom kebelében. Olyan atrocitásokra képesek, amilyenre más népek álmukban sem gondolnak. Nem kell visszamenni a karóba húzás koráig, sem Avram Iancu vérengzéséig, amikor emberek kezét, lábát fűrésszel levágatta, a nők mellét tépték le, s miután megerőszakolták őket, kikötötték őket fákhoz, vagy beásták a földbe, a Maniu-gárdisták gaztetteit, vagy a kilencvenes vásárhelyi eseményeket, a vasvillás csürhét nem kell említeni. Jellemző volt a volt diktátor és neje kivégzése. Talán nem ismer a történelem (még a koncepciós pereken át sem) még ilyen véresszájú, gyáva, semmi jogalappal nem rendelkező kivégzést. Ráadásul az ortodox egyház is savanyú nacionalizmusra ösztönzi híveit. Ez a román nemzet távlati összeomlását hozhatja majd magával. Talán ha a megmaradt magyarság jó példával jár elöl, igényességre bírja, gondolkozásra, higgadtságra hívja a románságot, megtörik ez magatartás. /László György: A román társadalom ismérve a falkaszellem. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 18./

2004. szeptember 13.

Szept. 12-én egész napos ünnepségen Simonyi Imre Általános Iskola névre keresztelték a simonyifalvi oktatási intézményt. Előcsarnokában leleplezték a falu szülötte, Simonyi Imre költő bronzból készült mellszobrát, amelynek elkészítési költségeit – 2,5 millió forintot – Gyula város önkormányzata fedezte. Az életnagyságú dombormű a gyulai Kiss László György szobrász- és éremművész munkája. /Névadó ünnepség, szoboravató Simonyifalván. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 13./

2005. június 29.

László György Kalotaszeg Türe nevű falujában született, s már kora ifjúságában verselgetett, tagja volt a fiatal kolozsvári magyar irodalmárok Gaál Gábor Körének. Budapesten megjelenhetett Jövő-bűvölő című verses válogatása, magánkiadásban. Erdély elszakíthatatlan kötelékkel láncolja magához László György poétikáját. A szülőföld, annak magyarsága, Erdély természeti szépségei adják szövetét költészetének. /Bereczki Károly: Alázattal az anyanyelv szépségéért. László György Jövő-bűvölő című verses könyvéről. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 29./

2005. október 31.

László György Jövő-bűvölő című verseskötetét mutatták be elsőként a nemrég felújított Phoenix-könyvesboltban, Kolozsváron, október 27-én. Számára az írás nemzetszolgálat, amely révén célja emléket állítani Kalotaszegnek. A költemények többsége ballada jellegű. /Ö. I. B.: Kalotaszegi balladás üzenet. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 31./

2006. február 15.

László György kalotaszegi költő Türében látta meg a napvilágot. Versei Budapesten jelennek meg, életműsorozata köteteiként. Húsvét környékén látott napvilágot Jövő-bűvölő címen az első könyv. A második kötet /Az ige felmutat/ karácsonyra jelent meg. Az újabb kötet: Tulipánért jöttünk a világra. /Schuck Mária: Tulipánért jöttünk a világra... = Szabadság (Kolozsvár), febr. 15./

2008. május 21.

Van egy magyarországi férfi, egy művész, aki elmondhatja magáról, hogy minden csonka-magyarországi és elcsatolt területet visszahódított. Ez a férfi Pécsi L. Dániel. Vallja, hogy történelmi jelképeiben is él a nemzet, címereiben, zászlóiban. Bejárja Kárpátaljától Felvidékig, Erdélyig és Délvidékig a településeket, közben a magyarországi városok, falvak, egyházak, civil szervezetek címereit tervezi, készíti el. Pécsi L. Dániel címereibe, zászlóiba sűríti a táji jellemzőket és a magyarság megélt történelmét. /László György: Egy nemzetszolgáló lovag. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), máj. 21./

2009. július 22.

Első alkalommal szervezték meg a Partiumi Híd Fesztivált július közepén a Szatmár megyei Kökényesden. Krakkó Rudolf, a Szatmári HÍD Egyesület vezetője és a Fesztivál főszervezője elmondta: az a szándék vezérelte, hogy működésével az egyesület elősegítse a magyarságtudat erősítését, a nemzeti önbecsülés visszaszerzését. Ennek szellemében alapították szatmárnémeti fiatalok a szatmári HÍD Egyesületet 2003 márciusában. Az ötnapos nemzeti tábor nyitó előadását Raffay Ernő történész tartotta. Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnöke Lesz-e magyar önrendelkezés Erdélyben? címmel tartott előadást. Mikola István, a volt polgári kormány minisztere a leendő polgári kormány megújulási lehetőségeiről, feladatairól beszélt. Bethlen Farkas, Verőce polgármestere a történelmi Bethlen család megpróbáltatásairól, valamint a virágzó Verőce kulturális, gazdasági életéről, eredményekről, és tervekről szólt. Mit vétettem ellenetek, urak? Mit vétett az én népem? címmel Wass Albert életéről, életművéről” tartottak előadást Takaró Mihály és Vekov Károly professzorok, valamint Bartha József református lelkész. Gergely István, Tiszti Mikor Csíkból elindultam Csíkba... címmel beszélt az árvaházak nehéz helyzetéről. Vona Gábor, a Jobbik elnöke is beszélt. Brády Zoltán, az épp húsz esztendős Kapu főszerkesztője Eduardóra, a lap nemrég tragikus körülmények között elhunyt főmunkatársára emlékezett. A médiakerekasztal képviselői Kubinyi Tamás, M. Szabó Imre, Takaró Mihály, Brády Zoltán, és László György Frigyesy Ágnes moderálása mellett elemezték a médiamanipuláció problematikáját. Krakkó Rudolf bízik abban, hogy jövőre ismét megszervezik a Partiumi Híd Fesztivált. /Frigyesy Ágnes: Partiumi Híd Fesztivál Kökényesden. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), júl. 22./

2010. május 3.

Székely majális Makfalván
Marosszék – a Székelyföld része és Székelyföldön magyarul! – e kettős jelmondattal kívánta hangsúlyossá tenni a hétvégimajálist a Székelyföldi Nemzeti Tanács (SZNT). A második alkalommal megrendezett székelyföldi majálisra ismétMakfalván kerítettek sort, és ez a jövőben is így lesz, hiszen hagyományteremtőnek szánják. Szombaton közel kétezrenvettek részt az SZNT jó hangulatú – azonban politikától sem mentes – rendezvényén.
Idén többen jöttek el a rendezvényre, mint egy évvel korábban. Szikrázó napsütésben magyar lobogók lengtek majd minden sátoron (ott voltak a hármasfalusiak, székely-abodiak, gyulakutaiak, gernye-szegiek), a bográcsokban rotyogott a gulyás, népdalok, néptáncok vonzották a színpad köré a tömeget, délben már parázs volt a hangulat. A Székely Nemzeti Tanács elnöke, Izsák Balázs mellett a Magyar Polgári Párt vezetői szinte mind jelen voltak: Szász Jenő elnök, Kiss István alelnök, László György Maros megyei elnök. Az RMDSZ részéről senki nem jött el, bár a szövetség számos képviselőjét meghívták a rendezvényre. Távol maradtak Makfalva polgármestere és RMDSZ-es tanácsosai is.
Kiss Károly makfalvi református lelkipásztor és az SZNT helyi elnöke valamint a tisztségébe március 22-én visszahelyezett Vass Imre alpolgármester üdvözölte az embereket. Izsák Balázs hangsúlyozta, a majális kettős jelszavával ismét a figyelem középpontjába akarják emelni, hogy a Székelyföldön hivatalos nyelv legyen a magyar. Az autonómiára kitérve kijelentette: sikeres autonómiák ott működnek Európában, ahol létezik egy erős, regionális közösségi tudat. "Annak az előfeltétele, hogy Székelyföld autonómiáját elérjük, az, hogy Székelyföld közössége megélje azt a közösségi tudatot, amely egy történelmi folyamat során alakult ki és amelyet megpróbáltak 50 év alatt szétverni. Ezt kell újra feléleszteni és megerősíteni, hogy a székelyek tudatára ébredjenek annak, hogy ők hagyományokat, szellemi örökséget hordoznak" – mondotta. Hozzátette: "A székely majális pontosan arra való, hogy az emberek összegyűljenek és meghallgassák azt a közösségi üzenetet, amely a rendezvény elején elhangzik, utána együtt kötetlen beszélgetésekben fel tudják dolgozni, felszabadultan szórakoznak és közben megélik azt a közösségi élményt, amely ennek a szervezésnek az alapja volt." Izsák Balázs szerint a magyarországi változásokkal reális lehetőség nyílt arra, hogy Magyarország végre betöltse a gondoskodó hatalom szerepét Székelyföld, az egész magyarság esetében, éppen úgy, ahogyan Ausztria tette a dél-tiroli autonómiaküzdelemben. "Ezt várjuk el a magyar államtól, és világos jelzések vannak arra, hogy Magyarország fel fogja vállalni a gondoskodó hatalomnak a szerepét".
Szász Jenőt, az MPP elnökét éppen néhány székely atyafi szemrehányó kérdéseinek össztüzében találtuk, amelyek azzal a bizonyos december 1-jei bukaresti "koccintással" voltak kapcsolatosak, ezekre az elnök igyekezett indulatmentesen és hitelesen válaszolni, több-kevesebb sikerrel. Kérdésünkre kijelentette: örül annak, hogy a régi majálisozás után most tematikusan gyűltek össze a marosszéki emberek, és fontos üzenetet fogalmaznak meg: Marosszék a Székelyföldhöz tartozik, magyarul tartozunk a Székelyföldhöz. "Erre a fajta integrációra itt, a Székelyföldön is szükség van, mint ahogy a nemzeti integrációra a Kárpát-medencében. Szorgalmazzuk és sürgetjük a nemzeti integráció programját, és ennek megvannak az alapjai azáltal, hogy Magyarországon a Fidesz került kétharmados fölhatalmazással azon közjogi eszközökhöz, amelyekkel hatékonyan tudják segíteni Székelyföld autonómiáját. A Kárpát-medencét nemcsak kulturálisan, gazdaságilag kell egységes térként kezelni, ha nemzeti integrációban gondolkodunk, akkor politikailag is integrálni kell."
Kövér László, a Fidesz Országos Választmányának elnöke üzenetében a magyar állam nemzetpolitikájára utalva hangsúlyozta: "A következő esztendőkben a Kárpát-medencei magyarság minden szellemi, anyagi, lelki erejének az összpontosítására lesz szükség ahhoz, hogy újjáépítsük a magyar államot és a magyar nemzetet. Ez a hatalmas munka csak együtt sikerülhet. Számítunk a székelység erejére".
A politikán túl természetesen jókedvűen mulatoztak a majálisozók, gulyás mindenkinek jutott, a 12 nagy bogrács a délutáni órákra már kiürült. A zsűrizés elmaradt, mert sokan hazaigyekeztek, de akik maradtak, azok jól szórakoztak, hiszen a műsor változatos volt: a makfalvi iskolások néptáncokat mutattak be, énekelt Samu Imola, a Barabás lányok énekeltek és szavaltak, énekelt-gitározott a makfalvi VIII. osztályos Bányai Borbála, a siklódi kórus és zenekar előadására is sor került, a szovátai huszárok toborzót szerveztek, Nagy Miklós és zenekara, a Defender együttes és Tóth Hunor alias Jokkero koncertezett.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)

2010. október 11.

Székházavató a Magyar Polgári Pártnál
Szász Jenő: "Azért van MPP, mert az RMDSZ nem teljesített"
Szombaton avatta fel székházát Magyar Polgári Párt (MPP) Maros megyei szervezete. A marosvásárhelyi Aurel Filimon(volt Iskola) utca 28. szám alatti ingatlant a tagság és szponzorok támogatáával béreli, mivel – ellentétben más pártokkal – sem a megyei, sem a városi tanács nem utalt ki székházat az MPP számára.
Az avatóünnepségen a párt tagjai, a történelmi egyházak képviselői mellett jelen volt az MPP országos elnöke, Szász Jenő, Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke, László György, az MPP Maros megyei elnöke valamint Kelemen Ferenc, a marosvásárheyi szervezet elnöke.
Beszédében László György megyei elnök hangsúlyozta: a székház felavatása ünnep az MPP számára, hiszen ez is bizonyítja, hogy a szervezet él és gyarapodik, vannak támogatói. Ünnep, mert a megyei tagság régi vágya teljesült: immár van, ahova "bejönni", "haza jönni", hiszen ez a ház mindig nyitva áll majd mindenki számára. "Összetartozásunk jelképe is ez a hajlék, összetartozásunk jele az, hogy ma itt ennyien összesereglettünk a megye minden pontjáról, hogy történelmi felekezeteink elöljárói megjelentek. Megmaradásunk és gyarapodásunk érdekében mindenképpen egymásra vagyunk utalva. Együtt erősek lehetünk, de csakis akkor, ha egy jól meghatározott cél lebeg előttünk. Ennek a célnak rendeljük alá munkánkat, mindennapjainkat. Ez a cél kell meghatározza ezen új iroda szellemiségét is. Olyan hely kell ez legyen, amelynek kisugárzása van. Akkor bizakodóak lehetünk. Erősek lehetünk, és ezt az erőt éreznie kell közösségünk tagjainak is. Ha ők érzik, hogy értük vagyunk, velük vagyunk, hogy munkánknak értelme van, és nem egy, a valóságtól elrugaszkodott politikai elit papol – akkor ez az erő hatványozódni fog. Akkor egy év múlva, két év múlva vagy tíz év múlva elmondhatjuk, hogy értelme volt az áldozatnak és értelme volt a mai napnak is" – nyilatkozta a megyei elnök. A székházat Ötvös József, a Marosi Egyházmegye esperese valamint Nagy László unitárius lelkész, püspök-helyettes áldotta meg. A szalagvágást követően megtartott sajtótájékoztatón László György elmondta, nem "hivatalból" kapták a székházat, mint más pártok, az érvényben levő törvények alapján, hanem bérbe vették a helyiségeket. De továbbra is reméli, hogy a megyei önkormányzat kiutal egy pártszékháznak alkalmas ingatlant az MPP-nek is. Kelemen Ferenc, a marosvásárhelyi szervezet elnöke kifejtette: " az MPP él, dolgozik és jövőképet kíván teremteni az emberek számára, erősíteni a magyarságtudatot". Toró T. Tibornak – aki az MPP-t a jóra való restség példaképének címkézte egy internetes sajtótájékoztatón – "üzente", hogy "nagy tévedésben van", hiszen a széházavató, a nemzet ünnepeinkre való megemlékezések, Marosvásárhely főterének átrendezésével kapcsolatos javaslataik, az internetes mozgalom elindítása az utcanaveink visszaszerzésére, a helyi választásokra való felkészülés mind-mind azt bizonyítja, hogy az MPP igenis dolgozik. Ilie Nastase volt élsportoló romákkal és a Székelyföld etnikai összetételének megváltoztatásával kapcsolatos kijelentéseit is sérelmezte. Izsák Balázs, az SZNT elnöke azokról az elvárásokról beszélt, amelyek megfogalmazása szükséges ahhoz, hogy a székelyföldi autonómiatörekvések beilleszthetők legyenek a magyar nemzetpolitikába. "Oltalmazó hatalom szerepvállalását várjuk el Magyarországtól, azt a szerepet, amit Ausztria töltött be Dél-Tirol esetében. Ami a marosvásárhelyi önkormányzati választásokat illeti, itt olyan magyar képviseletre lesz szükség, olyan személyekre, akik nevét, tevékenységét a város magyar lakossága jól ismeri és értékeli" – jelentette ki Izsák Balázs. Szász Jenő pártelnök elégtétellel nyugtázta a párt megyei székhelyének avatását, ami bizonyítja, hogy "új lendületet kapott a megyei szervezet az új vezetéssel". Az elmúlt 20 évet az erdélyi magyarság szempontjából RMDSZ-korszaknak, a szövetség politikai monopólumának nevezte, amire az MPP-nek alternatívát kell kínálnia. "Azért van MPP, mert az RMDSZ nem teljesített. Mert az RMDSZ nem ért el jelentős eredményeket" – nyilatkozta. Hogy az EMNT mint párt jelent-e alternatívát? A Tőkés László püspök által létesítendő új pártnak Szász Jenő szerint nincs értelme, zavart kelt, és egyébként is "Tőkés László 20 évet késett ezzel, és végleg le is késett". A Népújság kérdésére, hogy a 2012-es önkormányzati választásokon az MPP külön állít-e jelölteket vagy szövetkezik adott esetben az RMDSZ-szel, Szász Jenő kifejtette: lesz egy bizonyos százalék, ami alatt nem kínálnak versenyhelyzetet, de Maros, Hargita, Kovászna megyében saját jelölteket kívánnak állítani. "Maros megyében, Marosvásárhelyen demokratizálni szeretnénk a magyar társadalmat, politikai pluralizmusra van szükség. A párt jelenleg az önkormányzati választási stratégiáján dolgozik" – tette hozzá.
(antalfi) Népújság (Marosvásárhely),

2010. október 20.

Az SZNT – MPP – EMNT közös közleménye
Felháborítónak, minden szempontból elfogadhatatlannak tartjuk mindazt, ahogyan a Magyar Köztársaság elnökének, dr. Schmitt Pálnak marosvásárhelyi látogatását a Kultúrpalota „házigazdájaként” a Maros Megyei Tanács megszervezte.
A Kultúrpalotában a Köztársasági Elnök által a 30 esztendeje elhunyt Márton Áron püspök tiszteletére az erdélyi magyaroknak adott emlékkoncerten az erdélyi magyar közélet, szervezeteinek és a történelmi magyar egyházak képviselőinek – az Elnöki Hivatal kérésére ugyanannyi, egyenlő számú – 40 –helyet illett biztosítani az intézmény földszintjén, az arányos, korrekt elosztás elve szerint. Mindezt Elnök úr beszédének szellemében, aki rámutatott: nemcsak bajban, hanem gond esetén is össze kell fognunk, mindig felül kell kerekednünk a széthúzáson.
Ehhez képes megdöbbenéssel tapasztaltuk, hogy a Kultúrpalota legfelső szintjén biztosítottak számunkra ülőhelyet, miközben a földszinten az RMDSZ-eseknek fenntartott helyek üresek voltak, mert nem jöttek el a meghívottak.
Sajnálatosnak tartjuk a Kultúrpalota ügykezelését gyakorló Maros Megyei Tanács elnökének, az RMDSZ-színeket képviselő Lokodi Edit Emőke elnökasszonynak teljes emberi és szakmai alkalmatlanságról tanúskodó magatartását. Úgy véljük, cselekedetével és intézkedésével homlokegyenest ellentmondott az Elnök úr összefogásra való buzdításának, az egymás iránti tiszteletnek és elfogadásnak.
Az elnökasszony emellett elégtelenre vizsgázott az erdélyi magyarság vezetői előtt vendéglátásból, házigazdaként a legelemibb protokolláris feltételeknek sem tett eleget, sőt, készakarva háttérbe kívánta szorítani a társadalmunk neki nem tetsző részének a véleményét képviselőket.
Ezt a magatartást elutasítjuk, felháborítónak és sértőnek tartjuk.
Kali István, az EMNT Maros megyei elnöke
László György, az MPP Maros megyei elnöke
Fodor Imre, az SZNT Maros széki szervezetének elnöke. Erdély.ma

2010. november 20.

Az SZNT – MPP – EMNT közös közleménye
Felháborítónak, minden szempontból elfogadhatatlannak tartjuk mindazt, ahogyan a Magyar Köztársaság elnökének, dr. Schmitt Pálnak marosvásárhelyi látogatását a Kultúrpalota „házigazdájaként” a Maros Megyei Tanács megszervezte.
A Kultúrpalotában a Köztársasági Elnök által a 30 esztendeje elhunyt Márton Áron püspök tiszteletére az erdélyi magyaroknak adott emlékkoncerten az erdélyi magyar közélet, szervezeteinek és a történelmi magyar egyházak képviselőinek – az Elnöki Hivatal kérésére ugyanannyi, egyenlő számú – 40 –helyet illett biztosítani az intézmény földszintjén, az arányos, korrekt elosztás elve szerint. Mindezt Elnök úr beszédének szellemében, aki rámutatott: nemcsak bajban, hanem gond esetén is össze kell fognunk, mindig felül kell kerekednünk a széthúzáson.
Ehhez képes megdöbbenéssel tapasztaltuk, hogy a Kultúrpalota legfelső szintjén biztosítottak számunkra ülőhelyet, miközben a földszinten az RMDSZ-eseknek fenntartott helyek üresek voltak, mert nem jöttek el a meghívottak.
Sajnálatosnak tartjuk a Kultúrpalota ügykezelését gyakorló Maros Megyei Tanács elnökének, az RMDSZ-színeket képviselő Lokodi Edit Emőke elnökasszonynak teljes emberi és szakmai alkalmatlanságról tanúskodó magatartását. Úgy véljük, cselekedetével és intézkedésével homlokegyenest ellentmondott az Elnök úr összefogásra való buzdításának, az egymás iránti tiszteletnek és elfogadásnak.
Az elnökasszony emellett elégtelenre vizsgázott az erdélyi magyarság vezetői előtt vendéglátásból, házigazdaként a legelemibb protokolláris feltételeknek sem tett eleget, sőt, készakarva háttérbe kívánta szorítani a társadalmunk neki nem tetsző részének a véleményét képviselőket.
Ezt a magatartást elutasítjuk, felháborítónak és sértőnek tartjuk.
Kali István, az EMNT Maros megyei elnöke
László György, az MPP Maros megyei elnöke
Fodor Imre, az SZNT Maros széki szervezetének elnöke
Erdély.ma

2010. november 26.

„Mindenki Marosvásárhelyre…"
Az Új Jobboldal magyarellenes felvonulást tervez december elsejére
A „Mindenki Marosvásárhelyre a nemzeti ünnepen!" című felhívásában az Új Jobboldal bejelentette, hogy a nemzeti ünnep alkalmából felvonulást szervez a „magyar szeparatista nyomás" ellen.
„Ha eleged lett a magyar szeparatista nyomásból, ha érdekel a románok sorsa Hargita, Kovászna, Maros megyében, akik idegenekké váltak saját hazájukban, ha román vagy, és büszke vagy erre, gyere el a nemzeti ünnepen szervezett felvonulásra! December 1-jén, a te napodon és minden román napján várunk Románia szívében, Marosvásárhelyen, hogy együtt ünnepeljük meg Erdély egyesülésének 92. évfordulóját az anyaországgal!" – áll a szervezet felhívásában.
A hatóságoknak nem kellene engedélyezniük
Borbély László környezetvédelmi miniszter, az RMDSZ ügyvezető alelnöke szerint az úgynevezett „magyar szeparatista nyomás" elleni felvonulás, amelyet az Új Jobboldal Marosvásárhelyen akar megszervezni Románia nemzeti ünnepén, az „olcsó és túlhaladott nacionalizmus" kifejezése, és a hatóságoknak nem kellene engedélyezniük.
Kijelentette: „Egy olyan szervezetről van szó, amely tudomásom szerint a törvényes kereteken kívüli tevékenységet folytat. Békén kellene hagyniuk az embereket, ez Románia nemzeti ünnepe, és nem hinném, hogy értelme volna a XXI. században felkavarni az olcsó és túlhaladott nacionalizmust. Mi kölcsönösen tiszteletben tartjuk egymás ünnepeit. Szerintem a polgármesteri hivatalnak nem kellene engedélyeznie efféle uszító megmozdulásokat" – mondta Borbély, hozzátéve, hogy azért nem kell túl nagy figyelmet szentelni egy szélsőséges szervezetnek, amelynek semmilyen hatása nincs a lakosságra, mert az emberek bölcsebbek annál, mint hogy odafigyeljenek azokra, akiknek „nincs jobb dolguk a feszültségkeltésnél".
Diverzió és provokáció
László György, a Magyar Polgári Párt megyei elnöke szerint az Új Jobboldal által beharangozott felvonulás provokáció, ezért arra kéri a magyarokat, maradjanak otthon. „Meg kellene kérdezni a románokat is, hogy léteznek-e valós szeparatista nyomások, és idegennek érzik-e magukat saját országukban, Marosvásárhelyen vagy másutt. Diverzió és provokáció az egész. Megértem, hogy az Új Jobboldalnak szüksége van az ilyen megnyilvánulásokra, de arra kérem magyar polgártársaimat, ezt a kesztyűt ne vegyék fel, inkább maradjanak otthon" – nyilatkozta László György, azonban, mint mondta, félő, hogy a magyarok körében is lesznek olyanok, akik válaszolnak a provokációra. Véleménye szerint a polgármesteri hivatal megadja az engedélyt a felvonulásra, mert „a kormány és a Demokrata-Liberális Párt közmegítélése szabadesésben van, és bármilyen eszközt megragadnak a politikai tőke növelésére".
Láttunk már effélét
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke nem szentel különösebb fontosságot a tervezett felvonulásnak. „Húsz éve figyelhetjük az ilyenszerű kijelentéseket. Nem kívánok véleményt nyilvánítani, nincs jelentősége, láttunk már efféle felvonulásokat" – mondta.
A hatóságok kitérnek a válasz elől
Marius Pascan prefektus kedden a Mediafax tudósítójának elmondta, ő bármilyen megmozdulást támogat a román nemzeti ünnepen, ha annak „az a célja, hogy ünnepeljenek".
Marosvásárhely Polgármesteri Hivatalának képviselői elismerték, kaptak kérést az Új Jobboldaltól a felvonulás jóváhagyására, de erről az elkövetkező napokban döntenek.
Mózes Edith, Népújság (Marosvásárhely)

2010. november 27.

Az Új Jobboldal Marosvásárhelyen
A szélsőjobboldali szervezet így az Erdély Romániával való egyesülését kimondó Gyulafehérvári Naggyűlés évfordulóján délelőtt 11 órától a Polgármesteri Hivatal által meghirdetett rendezvényekhez csatlakozva felvonulhat Marosvásárhelyen.
Korábban mind az RMDSZ, mind a Magyar Polgári Párt részéről arra szólították fel a város polgármesterét, hogy ne engedélyezze a felvonulást. Borbély László, az RMDSZ ügyvezető alelnöke kifejtette: a szélsőséges szervezet a románok elnyomásának valótlan és nevetséges vádjával próbálja egymás ellen uszítani a magyar és román ajkú lakosságot.
A Magyar Polgári Párt Maros megyei szervezetének elnöke, László György sajtóközleményében azt állítja: a tüntetés engedélyezésével Dorin Florea megszegte beiktatásakor tett ígéretét, miszerint minden marosvásárhelyi polgármestere lesz, ugyanakkor a városon kívűlről érkező román szélsőségesek támogatásával olyan veszélyes helyzetet teremt, amilyenre 1990 márciusában volt precedens. Marosvásárhelyi Rádió, Erdély.ma

2011. április 26.

Atlantisz harangoz
Az Atlantisz harangoz 11-ik alkalommal megtartott országos versmondó vetélkedõ nemcsak az eredeti célt, szolgálja, a versmondás megkedveltetését, hanem valahol felállít egy olyan megmérettetési rendszert is, mely akarva- akaratlanul is hosszútávon kimutatja, kik azok a tanárok, akiknek a tanítványai ilyen vagy olyan díjakkal térnek haza, abba az intézménybe, mely számukra lehetõvé tette a részvételt.
Tulajdonképpen egy tükör, melyben nagyon is jól tükrözõdik minden olyan érték, mely önazonosságunk tudatos kiépítését szolgálja. De ugyanakkor nagyon jól érzékelteti az ilyen irányú tevékenységnek, mekkora a ható ereje.
Az alapszabályban annak idején rögzítették, a versenyzõnek kötelezõen el kell mondania egy zsûri által megadott verset, és egy olyan költeményt, melyet maga választ ki.
Az ez évi verseny témája: derû és harmónia a költészetben. A résztvevõk számára kötelezõ versként Szilágyi Domokos: Hegyek, fák, füvek-címû költeményét jelölték meg.
Az idei vetélkedõt az Oktatási és Mûvelõdési Minisztérium anyagilag nem támogatta. Egyébként küldöttje Váradi Izabella jelen volt, szépen fel is szólalt az eseményt nyitó ünnepségen, visszaemlékezve hajdani önmagára, amikor még, mint versenyzõ õ is részvett az Atlantisz harangoz versenyen. Utalván arra, a mostani versenyzõk lehetnek azok, akik majd idõvel a maiakat fogják felváltani. Ígérte a jövõbeli támogatás kiharcolását. 
Szilágyi Mátyás a Magyar Köztársaság Kolozsvári fõkonzulja arról a belsõ kedvrõl beszélt, mely nélkül vers szeretet nem nagyon mûködik.
 A verseny idei zsûrijének elnöki szerepét László György író, költõ és publicista töltötte be. Zsûritagok voltak: Kocsis Tünde rendezõ és Kelemen Attila színmûvész, teológiai hallgató.
Ebben az évben is az ország jeles iskoláiból kerültek ki a szereplõk. A díjazottak felsorolásával megbizonyosodhatunk arról, hogy az ország jóformán minden részébõl voltak. 
Aki megengedhette magának azt a luxust hogy beüljön a vetélkedõre, érzékelhette, a verseny ténylegesen teljesíti azokat az elvárásokat, melyeket a rendezõk, a János Zsigmond Unitárius Kollégium és a Phoenix Könyvház tulajdonosa, Magyari Eszter (egyébként az alapötlet hajdani megfogalmazója és jelenben is életben tartója) annak idején hirdetett:
Szeretni a versmondást, mert a költemények gondolatai, ha termékeny talajba hullnak, tovább éltetik azt a kultúrát, mely szülõhazánkat és életünket befolyásolja. Ápolván a vers-kultúránkat, magunkat is ápoljuk, felvértezve azzal a tudással, mely minket jellemez.
Csomafáy Ferenc
erdon.ro



lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-74




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék